headerphoto
PDF Nyomtatás E-mail

 CSOKI története

Csoki kutya a kezdetektől kutyaotthonunk lakója volt. Bár rendkívül jóindulatú, kedves kutya volt, de valahogy nem akadt meg rajta senkinek sem a szeme. Teltek az évek, s velünk "öregedett". Mozgásszervi problémája  már a kezdettől picit látszott rajta, s ez egyre rosszabbodott, tulajdonképpen majdnem mozgásképtelenné vált mindkét hátsó lábára. Egy elkülönített kennelt biztosítottunk számára, hogy nyugodtan pihenhessen. A látogatók egyre-másra azt mondták, miért nem altattatjuk el. Volt idő, amikor tettünk lépéseket erre, de az utolsó pillanatban meggondoltuk magunkat. Amikor a 2010. májusi árvizet követően a Jane Goodall Intézet munkatársai - adományokkal felpakolva -  megérkeztek segíteni a helyreállítási munkákat, megsajnálták Csokit, s elhatározták segíteni fognak neki a mozgásban egy kerekes kocsival. Néhány hét múlva meg is érkeztek egyúr kíséretében, ám a kocsi kicsinek bizonyult. Az úrnak azonban annyira megfájdult a szíve Csoki miatt, hogy elhatározta, örökbe fogadja, ami néhány nap múlva meg is történt. Azóta meghatottan olvassuk a beszámolóit, hogy Csoki állapota javult, ami nem csoda, hiszen szakember foglalkozik vele. Nagyon köszönjük, hogy ennek az öreg kutyának ilyen boldog körülményeket nyújt élete hátralévő éveire.

Ilyen gazdit kívánunk minden kutyának.