headerphoto
PDF Nyomtatás E-mail

 TOMI ÚJ GAZDINÁL

 
Tomi, ez a gyönyörű német juhász fiú nagyon peches volt, hiszen gazdái nem foglalkoztak vele, nem ismerte a simogatást. Szép külseje miatt elvitték őrkutyának, de mivel túl barátságos volt, visszahozták. Ekkor derült ki számunkra, hogy epilepsziás! Megijedtünk, de napi egy szem gyógyszeres kezelés hatására, már nem voltak rosszullétei. A törődés, foglalkozás, séták hatására Tomi már szereti, ha simogatják, nagyon jóindulatú, kedves kutya lett. Mivel az ebédkészítéshez közel volt megkötve, látta a folyamatot, állandóan " beleszólt", szóval, nem lehetett kihagyni az eseményekből. Féltünk,  nem fogja senki örökbe fogadni környezetünkben, ezért felhívtuk egy kedves ismerősünket a 2010-es árvíz idejéről, hogy nem érdekelné-e a kutya (ő vitte el a hátsó lábaira lebénult Csokit is). Rövid töprengés után jelezte, hogy jön érte. Nagyon boldogok voltunk. A barátság közöttük azonnal létrejött, egy rövid séta után indulhattak Budapestre, ahová szerencsésen meg is érkeztek. Köszönjük szépen Kerekes Gyuri.